A kineziológia – az izomteszten túl

A napokban egy kineziológia kezelés kapcsán merült fel, hogy amit a legtöbben tudnak a kineziológiáról, az az, hogy izomtesztelést használ az oldási folyamatban. Ez így igaz, de korántsem fedi le azt, ami egy kezelésen történik. Mi van az izomteszten túl, mit csinálunk valójában?

A kineziológiai kezelés alapja a biofeedback-re épülő, tudományosan bizonyított izom reakció vizsgálat. A kezelésnek ez képezi a diagnosztikus alapját, mellyel feltárjuk az oki hátteret, kiteszteljük a szükséges korrekciókat, majd az oldás végén a megerősítő gyakorlatokat.

Az izomteszt tehát az eszköz, amivel információt gyűjt az izom-tónus változását vizsgáló kineziológus.

De amihez információt gyűjtünk és amit tesztelünk, az képezi a kezelések jelentős részét. Ha egy kineziológiai kezelést időtartamában szeretnék nagyobb egységekre bontani, akkor a következő részeket különíthetjük el:

1. Ügyfeltárás: beszélgetés a klienssel, a hozott problémájáról és az előzményekről

2. Előtesztek: mely során ellenőrizzük a jelzőizmot (amelyen a tesztelést végezzük), hogy az megfelelően működik-e, elvégezzük a szükséges korrekciókat, amennyiben nem a fiziológiásan természetes reakciókat adják.

3. Megelőző lépések: melyek során megbizonyosodom arról, hogy valóban tudok-e segíteni az általam ismert kineziológiai ágakkal, módszerekkel, a kezelésre van-e engedélyünk,  azaz dolgozhatunk-e akkor és ott az adott klienssel az általa megnevezett problémakörön.

4. Célképzés:  segít fókuszálni a tudatot, a kezelés céljára, pozitív fókuszt adva az oldás menetének.

5. Oknyomozás: feltárja a kliens előtörténetében az ügye hátterét, a blokk történetét (mikor, ki okozta, milyen esemény hatására alakult ki).

6. Korrekciók: a “korrekciós készletből” (= a kineziológia által alkalmazott széles eszköztárból áll, mely a keleti medicinákból, a nyugati természetgyógyászatból, a pszichológiai praxisból és más alternatív terápiákból – színek, kristályok, eszenciák, mozgások, akupresszúrás elemek, agyfélteke összerendező gyakorlatok stb. területéről merít) tesztelve megtalálom és elvégzem/elvégeztetem a megfelelő, az adott helyzetre és kliensre szabott korrekciót .

7. Ellenőrző tesztek: az elvégzett korrekciókat és azok hatását ellenőrzöm, további korrekciók szükségességét állapítom meg.

8. Befejező lépések: ide tartozik az esetlegesen szükséges jövőprogresszió,  a megerősítő gyakorlatok tesztelése, magyarázata-betanítása és a kezelés zárása is.

Mint látható az izomtesztelés végig kíséri a kezelést, de annak kiegészítője csupán. Nem az izomteszttel gyógyítunk, hanem a segítségével beazonosított korrekciós eszközzel érjük el a pozitív változást, állapotjavulást.

About Pozsgai Nikoletta

Hivatásom az emberek segítése minden lehetséges módon és eszközzel. Mindehhez tanári, természetgyógyászati végzettségeim (életmód tanácsadás-és terápia, kineziológia), tréneri és tanácsadói tapasztalatom adja az alapot, derűs és optimista személyiségem a megtartó erőt, az empátia és szeretet a kommunikációs csatornát:)